Merre van az arra? Eltérítették a profi versenyzőket, győztest sem hirdettek

Ilyen versenyről sem hallottunk még. A szervezők szerint mindenki más hibázott.

Mindenki úgy tudta, a veterán magyar kerékpárversenyző, Kusztor Péter is ott lesz a jövő héten rajtoló 100. Tour de Hongrie-n, ám ehelyett a Giro d'Italián dolgozik majd – méghozzá az egyik legnagyobb istálló szakácsaként!
A magyar országúti kerékpársport veteránjaként Kusztor Péter még idén 40 évesen is versenyzett a kontinentális besorolású hazai istállónál, az Epronexnél, az együttes legrutinosabb tagjaként mindenki a csapatba várta a jövő szerdán rajtoló jubileumi Tour de Hongrie-n is.
Csakhogy mint az m4sport.hu-nak adott meglepő nyilatkozatából kiderült, az idén eddig hét versenynapot teljesítő korábbi kétszeres magyar mezőny- és egyszeres időfutambajnok csendben és váratlanul a szezon közbeni visszavonulás mellett döntött, s egészen máshol lesz a jelzett időben: a Giro d'Italián!
A világ egyik legnagyobb kerékpárversenyén, a háromhetes olasz körön azonban nem bringásként lesz ott, hanem immár szakácsként. Kusztor figyelme ugyanis a tekerés mellett néhány éve kiemelten a dietetika felé is fordult, amikor 2018-ban egy kulcscsonttörés és -műtét közben véletlenül kiderült, hogy cukorbeteg – ezután igazolt a kizárólag egyes típusú diabéteszes versenyzőket foglalkoztató amerikai Novo Nordisk nagycsapatához, ahol az Epronex előtti hat évét töltötte.
Arról nem esett szó, ilyetén minőségében hogyan került végül az elitmezőny egyik legnagyobb nevű csapatához, a német Red Bull-BORA-Hansgrohéhoz, mindenesetre nagy szó, hogy ő felel majd olyan sportági világsztárok táplálkozásáért, mint a Giro- és négyszeres Vuelta-győztes Primoz Roglic, aki idén ismét nekiveselkedik az eddig hiányzó Tour de France-győzelemnek is.
Már nem versenyzem az Epronexnél, végleg befejeztem a pályafutásomat. Végzem az új feladatomat, élvezem, amit csinálok”
– mondta Kusztor, aki már korábban is utalt rá, hogy az aktív pályafutása lezárása után szívesen foglalkozna magasabb szinten táplálkozással, dietetikai szaktanácsadással és szakácskodással.
(Fotó: Farkas Milán/teamepronex.com)